12. nap

Reggel ismét David ébresztett, és a tegnapi programhoz hasonlóan felöltöztettem Billt, aztán szabad programot kaptam. Utam ismét a Carpe Diem felé vettem, de menet közben láttam egy helyet, ami bőszen reklámozott egy partit ma estére. Ígéretesen hangzott, este a koncert után tuti elrángatom ide Billt. Nem sikerült elérnem utam céljához, mivel David felhívott, hogy ma mégis lesz még egy fotózás, így Billnek kéne valami új gönc. Nem hiszem el, hogy nem tud egyedül felöltözni.
Miután összeraktam egy újabb adag ruhát számára, közöltem az esti terveket.
- Szóval koncert után lelépnénk, és szétbuliznánk a fejünket. –vázoltam vigyorogva.
- Nem biztos, hogy el tudok menni. –húzta a száját Bill. –Tudod, megvannak itt a szabályok. De te nyugodtan mehetsz.
- Mióta érdekelnek téged a szabályok? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Majd még meglátjuk mi lesz, de most mennem kell. Szeretlek. –hadarta, és már rohant is el.
- Hát akkor baszd meg Bill. –rántottam meg a vállam, és visszamentem a hotelbe, hogy összekaparjak magamnak is valami göncöt a koncertre, és az utána tervezett bulira. Ha jön a drága, ha nem, én tuti ott leszek, mivel már olyan szinten anyag elvonási tüneteim vannak, hogy meghalok, ha ma nem jutok valami szerhez.
Meglepő egyébként, hogy ennyire szabadon mozoghatok. Nem kell folyton a fiúk sarkában loholnom, mint annak a szerencsétlen szőkének. Hogy is hívják? Valami N betűs. Na mindegy.
Miután megfürödtem, és összeszedtem magam, az arénába mentem egy testőrrel, és beültem a nézőtér egy eldugott részére, lesni a fiúk próbáját. Egész jó volt. Bár Bill kissé szétszórtnak tűnt.
A koncertből nem láttam valami sokat, mivel szinte végig a backstage-ben voltam.
Végre elérkezett az utolsó dal, én pedig már alig vártam, hogy megkérdezzem a Billt jön-e, vagy sem.
- Nem tudom, hogy le tudok-e lépni. –húzta el a száját.
- Azt ne mondd, hogy nem vagy már kész a hiányától. Figyeltelek a próbán, totál szét voltál csúszva. –mondtam halkan, de mégis feszültem. Nagyon el akartam már indulni, de csak vele együtt. Halványan elmosolyodott.
- Meghalok már lassan. Gyere! –kezdett el kifele húzni az épületből.
- Ez a beszéd! –nevettem, és vele futottam egészen egy taxiig. Nem tudom ki rendelte, de nekünk most nagyobb szükségünk van rá.
Bepattantunk, és már indultunk is egy Bázis nevű helyre. Hangulatos volt, bár nem figyeltem meg annyira, inkább az érdekelt, hogy minél hamarabb anyagot szerezzek magunknak.
Feltűnt egy eléggé szétcsúszott csapat az egyik sarokban, így odamentem.
- Hello srácok, nem ismertek egy jó helyi dílert?
- Ott. –bökött egy kopaszodó idős férfi felé az egyik lány.
- Köszi. Sziasztok. –hagytam is ott őket, majd magam után húzva Billt odaléptem a férfihez. –Elnézést. Azt hallottam, hogy maga tudna nekünk valami szerrel szolgálni.
- Áh, igen, ma kifejezetten remek minőségű kokain van nálam. Megfelel?
- Mennyi lesz? –vette elő Bill a pénztárcáját.
- 38 euró per gramm.
- Négy grammot kérünk. A visszajárót megtarthatja. –nyomott a kezébe 160 eurót.
Gyorsan leléptünk az anyaggal egy eldugott kis boxba, hogy végre teljessé varázsoljuk a napot.
Boldog mosoly terült szét az arcomon, ahogy újra éreztem a már jól ismert bizsergést.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy az a bizonyos vonat most kezdte meg őrült száguldását a szakadék felé.