|
25.rész
... 2010.08.01. 15:28
Bill már nem volt a szobában, magamra hagyott, hogy felöltözhessek. Így is tettem, először magamra szenvedtem a gatyát, hozzá azt a fehér fekete flitteres pólót, amit Bill tuti egyből kiszúrt. A hajam kifésültem és egy fekete egyszerű hajráffal, tűztem el, egy kis alapozó, szempillaspirál és már kész is voltam, farzsebbe a telefonom és leszökdeltem a lépcsőn. Bill a kanapén ült és a mobilját nyomkodta.
- Kész vagyok.
- De jó összeállítás. – vigyorgott.
- Hát, jó a stylistom – mosolyogva – mehetünk?
- Persze – állt fel és rakta el a telefonját.
- Apa – szóltam ki a hátsó kertbe.
- Igen? – nézett rám.
- Billel elmentünk, majd jövök.
- Rendben, de vigyázzatok.
- Úgy lesz, na pá
Becsuktam az erkély ajtót és mentem ki Bill után, ahol beültünk a nagy Audiba és meg sem álltunk a belvárosig. Nos… Bill egy olyan férfi, akivel semmi esetre sem, szabad beszabadulni egy bevásárlóközpontban sem. Nem tudom pontosan mennyi bolt, van, de az tuti, hogy rengeteg ugyan is az összest bejártuk 2, 5 óra alatt. Lejártam a lábam, fájt minden porcikám és Billt vagy ezerszer fojtottam meg gondolatban. Mikor a kocsiba beültünk azt hittem álmodom.
- Ne vágj már ilyen fejet, beszereztünk egy csomó új dolgot.
- Legközelebb két órával előbb szólj, ha shopping túrát akarsz, mert akkor neki edzek.
- Ne gúnyolódj.
- Basszus Bill, te férfi vagy és rosszabb, mint egy nő!
- Nem vagyok meleg – morogta unottan.
- Nem is ezt mondta te idióta. Rohadtul divat homokos vagy.
- Divat homokos? – nevetett fel.
- Más néven divat buzi.
- Értem én, ez tetszik – nevetett tovább.
- Ennek örülök – vigyorodtam el – mennyi az idő?
- Ott az óra – bökött a műszerfalra – kettő lesz.
- Remek, akkor otthon lepakolunk és mehetünk is Svenjáért.
- Oké – majd egy éles kanyarral befordult.
- Te jó ég! – kapaszkodtam meg – ki volt az a hülye, aki neked jogosítványt adott?
- Még egy ilyen és meg mutatom, hogy igenis tudok vezetni.
- Hogyan? Neki mész egy fának?
- Utálom a menstruáló nőket – motyogta mérgesen.
Én pedig diadalittasan mosolyodtam el, hogy sikerült kikészítenem Billt.
Az út további részében ő duzzogott én pedig csukott szemmel pihentem és el is, bóbiskoltam ugyan is egy erős ajtó csapódásra riadtam, amibe az egész autó beleremegett.
- Basszus, nem lehetett volna óvatosabban? – szálltam ki.
- Bocsi.
- Bill, te most ennyire berágtál?
- Utálom, ha a vezetésem fikázzák.
- Tudod, hogy ma nem vagyok a toppon.
- Tudom.
- Jaj ne haragudj már rám – húztam magamhoz és – mivel nem vagyok zsiráf, mint ő – a derekán összekulcsolva a kezem, öleltem át és nyomtam a fejem a mellkasának, hiszen 192 centi csak 192 centi, és az én mindössze 165 centimhez túl magas.
- Jó megbocsátok – mosolyodott el és hozzá fűzött még egy puszit is, amit a fejem búbjára kaptam.
- Helyes – vigyorodtam el, majd miután bepakoltuk a szatyrokat a szobámba, meg ittunk egy-egy pohár limonádét és visszapattantunk az autóba, hogy felvegyük Svenját is. A ház előtt csak én szálltam ki és az ajtóhoz sietve csöngettem. Tudtam, hogy várnom kell, de ennyit?! Vagy negyed órát kellett a kisasszonykára várnom, míg ajtót nem nyitott.
- Bocsi, csak nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel. – nézett rám hatalmas bocsánatkérő kék szemekkel.
- Gondoltam – sóhajtottam fel színpadiasan – na gyere a lovagod vár – indultam el, de mikor észre vettem, hogy nem követ megfordultam és széttárt karokkal, kérdő tekintettel néztem rá. – most meg mi a halál van? Ha nem tetszik ez, ami most rajtad van, megfojtalak.
- Fejezd be – lépett mellém.
- El sem kezdtem.
- Viki!
- Jó, mit is?
- Ne akarj összeboronálni Billel, el sem megyek, ha egész végig megjegyzéseket akarsz tenni.
- Csak szívatlak, ne ugass. Menjünk.
- Jól van – sóhajtott fel, majd beültünk az autóba.
Egy kicsit kínos köszönés a két féltől és már ott sem voltunk. Egész úton csak én voltam az egyetlen, aki beszélt, ezek ketten, mint a némák, ültek és kifele bambultak, jó Bill nem, mert akkor mind meghaltunk volna. Idegesített, hogy így viszonyulnak egymáshoz.
***
Tudtam, hogy nem Billre kellett volna hagyni a filmválasztást, tudtam, úgy tudtam! Nem akartam sírni, ezen a filmen még is sikerült. Szerelmünk lapjai, Bill kedvenc filmje és 100 darabos papír zsebkendő kötelező!
Mint három kis gyerek, kisírt szemekkel léptünk ki a moziból, és dobtuk ki az elhasznált zsebkendőket. Beültünk a kocsi és elindultunk haza, az úton végig kattogott az agyam, ez a film olyan érzéseket hozott elő, amitől megijedtem. Fáj ezt bevallanom, de már nem vagyok szerelmes Andreasba, szeretem, de mint barátot, egy nagyon kedves barátot, előre néztem majd magam elé és újra előre.
- Bill.
- Hm? – nézett rám, egy pillanatra – mi baj, rosszul vagy? – ijedt meg.
- Tegyél ki Andreasnál.
- Rendben, ne ijesztgess.
Befordult a már ismert utcába és nem sokra rá meg is állt egy szép kertes ház előtt.
- Megvárjunk?
- Nem kell, de szerintem este még találkozunk.
- Rendben.
- Köszi, sziasztok – majd becsapva az ajtót, elindultam.
- Ezzel mi történt? – nézett ki az ablakon Sven.
- Fogalmam sincs. Szerinted?
- Nem tudom, de olyan furcsa.
- Az, na menjünk.
Majd beindította az ajtót és elhajtottak. Én pedig nagyot sóhajtva nyomtam meg a csengőt, és nem sokkal később egy mosolygó arcot láttam meg, de tudtam… nem sokáig fog mosolyogni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
