16.
... 2010.10.03. 17:08
Úgy fél órát harcoltunk és faltuk egymást felváltva, majd mentünk aludni.
Másnap reggel, már korán jött értünk a kisbusz és mentünk próbálni a csarnokba. Nagyon sok elem van ebben a turnéban, és mindenre figyelni kell. De nagyon várom már. Felpróbáltam a ruháimat, eléggé vadak és durvák lettek, de iszonyat tetszetek. Tom ki is fejtette véleményét, mikor kimentünk cigizni együtt.
- Tetszenek a ruhák. Szerezz be párat otthonra. Letépem majd rólad. – mozgatta meg pc-jét vigyorogva.
- Nem rossz ötlet. Bilincset már vettem. – néztem a messzeségbe.
- És ezt csak most mondod? – tettette felháborodását.
- Hát nemrég vettem. – vigyorogtam. – Holnap kipróbálhatnánk.
- Miért nem ma?
- Szerintem ma elég fáradtak leszünk. Egész nap próbálni fogunk.
- Hüm… igaz. – húzta el a száját.
- De majd meglátjuk. – kacsintottam, elnyomtam a csikket és mentem be. Pár perc múlva utánam jött és nekiálltunk próbálni. Egész estig ez ment. Majd mentünk még a fiúkkal a stúdióba ahol megkajáztunk.
- Amúgy Tom, milyen volt múltkor az a tüzes kiscsaj? Elég sokáig a wc-ben voltatok. – vigyorgott Georg.
Tom egyből rám nézett, és látta rajtam hogy ez nem esett valami jól. De nem tehetett mást. Fent kell tartani azt a hitet, hogy ő még mindig az a nőcsábász.
- Öhm…jó volt. – mondta végül.
- Jó? Ilyenkor mindig áradozol, hogy milyen volt.
- Hát jó volt. Mondtam. – nézte a földet.
- Jól van. – Georg, de látta, hogy valami baja van.
Beszélgettünk még egy ideig, majd indultunk haza. Hazafelé sem szólaltam meg, csak néztem kifelé. Hazaérve kipattantam a kocsiból és mentem is be a házba. Tom csak pár perccel később jött be. Én ekkor már a konyhapulton ültem, és egy Red Bull-t ittam. Elém állt, és végigsimított az arcomon, kivette a kezemből a dobozt és letette.
- Sajnálom kicsim, ezt kellett tennem.
- Tudom, de akkor is rossz volt. – piszkáltam a kezem.
- Bill, én csak téged szeretlek. Más nem kell nekem. – emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Tudom, én is szeretlek. – mosolyodtam el végre
- Jahj, te… - ölelt át szorosan, mosolyogva.
|