|
6.
... 2010.08.06. 10:13
Bill idegesen járkált a lakásuk nappalijában testvérét várva, és mikor az ajtó előtt lépteket hallott meg állt és az ajtóhoz sietve szinte feltépte az ajtót, de csak a szembe lakó idős hölgyet látta, aki ijedten nézett rá.
- Elnézést Grausman asszony, azt hittem Tom az.
A hölgy csak kedvesen bólintott majd bement a lakásába. Bill egy sóhaj kíséretében csukta vissza az ajtót és ült le a kanapéra. Aztán ismét lépteket hallott és kulcscsörgést, felpattant és az ajtóhoz lépve ismét majdnem feltépte.
- Jesszusom – kapott frászt Tom – neked mi bajod?
- Azt hiszem, van mit megbeszélnünk.
- Mi van?
Bill megragadta testvére karját és behúzta, becsapta az ajtót és egészen a nappaliig el sem engedte.
- Állj már le – tépte ki a karját – mi a f*sz bajod van?
- Mit jelentsen ez? – emelte fel szem magasságba a névjegyem.
Tom arcából kifutott a vér és olyan sápadt lett, hogy azt hitte elájul.
- Ezt meg…
- Hol találtam? – gúnyosan – túl gyorsan akartad elrejteni előlem, mert a magazinból lógott ki.
- Bill…
- Vele találkoztál? Hm? Válaszolj Tom!
- Ne kiabálj velem te idióta!
- Miért nem mondtad el? – vett vissza és nyugodtan kérdezett rá.
- Mert megkért rá, nem akar veled találkozni, és őszintén… nem is csodálom.
- Mióta tudod, hogy itt van a városban?
- Délután jött át Gustav, ő találkozott vele először a játszótéren.
- A játszótéren? – értetlenül, majd ledöbbent.
- Leesett drága öcsém? – gúnnyal telt hangon – a lányoddal volt ott és képzeld én is láttam őt.
- Fejezd be – sziszegte.
- Gyönyörű kislány és rád hasonlít öcsi – fokozta.
- Fogd be a szád! – kiáltott rá bátyára majd beviharzott a szobájába.
- A fenébe – rúgott bele a kanapéba majd előhúzva a telefonját tárcsázta a számom.
- Igen? – szóltam bele.
- Bill tudja.
- Tessék? – döbbentem le.
- Megtalálta a kártyát – temette a tenyerébe az arcát.
- Tom!
- Sajnálom. Nem akartam, tényleg. Hidd el.
- Hogy fogadta?
- Kibukott, nekem támadt, hogy miért hallgattam el.
- És…?
- Felhúztam magam… és mondtam, hogy láttam Lizát is, ő rám kiáltott, hogy fejezzem be, de még rátettem egy lapáttal és mondtam, hogy rá hasonlít erre már rám ordított és bezárkózott a szobájába.
- Oh, istenem. Most mit csináljak Tom?
- Semmit, ne csinálj semmit. Majd megoldom.
- Most gondoskodtál róla, hogy ne aludjak.
- Gondoltam jobb, ha tudod.
- Szerinted érdekli őt L…
- Nem akarlak megbántani Lies.
- Szóval nem – feleltem csalódottan.
- Sajnálom – felelte halkan.
- Nem kell - csaltam az arcomra egy halvány mosolyt – talán fel kéne végre fognom, hogy Bill-t nem kapom vissza.
- Liese…
- Most leteszlek, Liza vár. Jó éjt Tom.
- Neked is, szeretlek kislány.
- Én is – mosolyodtam el – szia.
- Szia.
Letettem magam mellé a telefont és csak néztem magam elé. Bill tudja. Tudja, hogy itt vagyok és azt, hogy Liza is. Vajon tényleg nem érdekli? Vagy csak… á, az ilyet nem lehet megjátszani.
- Mami – jelent meg az ajtóban Liza.
- Hm? – néztem felé.
- Miért sírsz? – mászott fel hozzám és az ölembe ült.
- Nem sírok – töröltem meg az arcom – csak… a fáradtságtól fáj a szemem – és, mit gondolsz Tomról kicsim?
- Szeretem – felelte mosolyogva – olyan kedves és képzeld… azt mondta hoz nekem egy hatalmas baba házat.
- Komolyan? Mennyire hatalmasat?
- Ennyire – mutatta meg a kezecskéivel.
- Tom el fog kényeztetni… ezt már most tudom – vigyorodtam el.
- Veled aludhatok?
- Persze – fektettem be magam mellé, majd betakartam – nézzünk még mesét?
- Ne – rázta meg a fejét, majd nagyot ásítva elkényelmesedett.
Én is így tettem, de az álom sehogy sem jött a szemembe folyton Tom szavai hangzottak el a fejemben: Bill tudja. Megtalálta a kártyát. Nem akarlak megbántani Liese.
Tovább kell lépnem végre, Bill nem kíváncsi sem a lányára sem rám. Itt van nekem Tom, aki már most lányaként szereti Lizát és én ennek nagyon örülök és Liza is, hogy megismerte a keresztapját.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
