|
9.
... 2010.08.08. 14:26
Megérezhette, hogy figyelem, mert vissza tette a helyére a képet és felém fordult miközben a zsebébe süllyesztette a kezeit és egyszer felhúzta a szemöldökét, mintha csak azt kérdezné: na, mi a helyzet?
- Meglepett a jelenléted – ültem le a kanapéra.
- Nem tudtam, hogy eljöjjek-e – ült le mellém.
- Felejtsük el, ami akkor volt – néztem rá.
- Te eltudnád?
- Nem – feleltem halkan lehajtva a fejem – csak… - sóhajtottam fel – régen hárman mi voltunk a legjobb barátok, mindenben kitartottunk egymás mellett.
- Annak a barátságnak már vége, te is tudod.
- Hiányzik – húztam el a szám.
- Lies – fogta meg a kezem mire döbbenten emeltem rá a tekintetem – sajnálom, nem akartam olyan durván viselkedni veled, egyszerűen csak… megrémültem, fiatal voltam még és a banda a csúcson volt.
- Tudom - feleltem – nem vállalhattál fel egy gyereket, mikor még te is az voltál.
- Hát… valahogy így, és őszintén nem is akartam – fejezte be a mondatát már halkan.
- Ezt is tudom – nevettem fel fájdalmasan.
Ő nem szólt semmit csak magához ölelt, a szívem azonnal megállt és levegőt venni sem bírtam. Egyszerűen leblokkoltam, ahogy a nyakamba bújva szuszogott.
- Azt hittem soha többé nem látlak – motyogtam.
- Én is féltem ettől – tolt el kicsit – de mikor megtaláltam a névjegyed, fel sem tudtam fogni.
- Sajnálom, hogy Tom hazudott neked miattam.
- Nem baj, úgy is lebukott – nevetett fel.
- Bill… - hajoltam el tőle.
- Hm?
- Liza… tudhatja, hogy te ki vagy neki?
Meglepődött és elkapva a fejét elnézett, láttam az arcán, hogy gondolkozik, erre még nem volt felkészülve.
- Lies nézd én…
- Nem kell, megértem – álltam fel és mentem be a gyerek szobába, tudtam még is fájt, hogy visszautasította.
- Anyu, most ment a mennybe a papája – felelte picsogva.
- Jaj, kicsim, ez csak egy mese – öleltem magamhoz, elérzékenyült lányom. Billre néztem, aki az ajtófélfának dőlve nézett minket.
- Nem akarom, hogy apával is ez legyen – mondta Liza, én Billre néztem, aki halvány mosollyal döntötte oldalra a fejét, láttam rajta, hogy szíve szerint bejönne és megölelné, de nem merte megtenni. És én most mit tehetnék?
Csak felsóhajtottam és jobban szorítottam magamhoz síró kislányom.
- Apának soha nem történik baja.
- Ígéred? – nézett rám hatalmas barna könnyes szemeivel.
Hogy ragaszkodhat ennyire hozzá, mikor nem is ismeri?
- Apád elég ügyetlen férfi – kacagtam fel, mire Bill vigyorogva rázta meg a fejét – de tudom, hogy mindig vigyázz magára – töröltem le a könnyeit.
- Hol van apa? Miért nincs itt velünk? – sírdogált tovább – annyira szeretnék vele találkozni.
Itt volt az, hogy én sem bírtam tovább és a könnycseppjeim végig folytak az arcomon. Nem mertem Billre nézni, egyszerűen nem ment, nem akartam most látni. De ami ezután következett hatalmas dobbanást idézett a szívemben.
Bill oda jött hozzánk és leguggolt az ágy mellé, elérzékenyülve nézte Lizát és megfogva a kezét belecsókolt a pici tenyerébe. Láttam rajta, hogy kimondaná, láttam mégsem tette meg.
- Bill ne csináld ezt velünk, kérlek – szólaltam meg elcsukló hangon – ha nem akarsz, tőle semmit menj el. Jó neked látni, ahogy hiányzol neki? – ejtettem ki a számon, de bár ne tettem volna, Liza értetlenül és kíváncsian nézett fel rám. Bill pedig ijedten rá.
- Anya… Bill ismeri apát?
- Nem kicsim, de apád túl gyáva ahhoz, hogy elmondja neked az igazat – néztem Bill szemeibe.
- Sajnálom – állt fel – nem kellett volna ide jönnöm – felelte, majd elsietett.
Bill kétségbeesve vágta be maga után a lakásuk ajtaját, amire testvére felriadt édes álmából és ijedten pattant fel a kanapéról.
- Jó isten, mi a f.sz van?
- Tom én megörülök – ölelte magához testvérét és sírni kezdett.
- Hé – veregette meg öccse hátát nyugtatás kép – mi történt?
- Elmentem hozzájuk – felelte halkan.
- Elmentél Lieseékhez?
- Igen – engedte el Tomot majd leült.
- És?
- Félek – nézett könnyes szemmel ugyanabba a szempárba – nem merem elmondani Lizának, hogy én vagyok az apja érted? Nézte az oroszlán királyt és elsírta magát mikor a király meghalt és azt mondta nem akarja, hogy az apjával is ez történjen, majd megszakadt a szívem érted? – túrt fekete hajába.
- Jaj, öcskös – karolta át a vállát.
- Aztán oda mentem és megfogtam azt az apró kezet, istenem olyan kicsi volt – nézte a tenyerét – és belepusziltam a tenyerébe, Lies pedig sírva arra kért, hogy ne csináljam ezt velük, ha nem akarok Lizától semmit, menjek el.
- Lies sírt?
- Miután Liza azt mondta, hogy… - elhallgatott.
- Hogy?
- … hogy szeretne az apjával lenni, és hogy miért nincs ott, miért nincs velük. Lies elsírta magát.
- Bill, miért nehezíted meg neki? Lies a mai napig abban reménykedik, hogy elfogadod Lizát. Nem mondott le rólad három év elteltével sem. Biztosra veszem, hogy még mindig szeret.
- Nem megy, nem tudom elmondani, nem tudom felfogni, hogy van egy lányom az istenit! – túrt megtörten a hajába, Tom csak magához szorítva próbálta megnyugtatni öccsét.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
