|
10.
... 2010.08.17. 18:54
Két hét telt el azóta, hogy Bill járt nálunk. Megkértem Tomot, hogy többet ne engedje ide, semmi értelme nem lenne. Természetesen ő bármikor jöhetett és jött is, minden egyes megjelenésével újabb és újabb ajándékkal kényeztette Lizát. És valljuk be nem örültem neki, mivel nem szeretném, hogy túlságosan is el legyen kényeztetve, de persze a szüleimnek és most már Tomnak is hála, ez meg fog történni.
Ez a reggel is úgy indultam, mint minden hétköznapom, Liza türelmetlenül ugrált az ágyamon, amíg fel nem keltem, rendbe szedtük magunkat és a reggeli után elindultunk, bevittem az óvodába aztán elmentem dolgozni, ahol nem várt dolog történt.
A főnököm jött be az irodámba az ebédszünetem után.
- Annaliese – szólt rám elég mérges hangon.
- Igen uram? – álltam fel.
- Igaz, hogy maga viszonyt fojtatott a fiammal az irodájában?
Lefagytam, lefehéredtem nem kicsit.
- Uram én…
- Kár is tagadnia, a fiam bevallotta, hogy ön erőltette rá.
- Hogy mi van?
- Hogy mondja?
- Én… nem, nem erőltettem semmit. Sőt!
- Vegyen vissza a hangjából Lehnhart kisasszony!
- Uram, tudom, hogy a fia mellett áll, de nem én erőltettem, hogy ő dugjon meg!
Lesokkolva állt előttem majd szeme dühösen villant meg.
- Végeztem magával. Holnaptól nem kell bejönnie – és ott hagyott.
Kirúgott? Most komolyan elküldött? Az a féreg…
Dühösen téptem fel az ajtót és sietősen mentem fel a következő emeletre, gondoltam. A gyáva kis féreg ma nem jött be…
Mennyire gyűlölöm!
Idegesen mentem vissza az irodámba… elnézést, az EX irodámba és pakoltam össze a holmimat.
- Liese – lépett be Emily – te hova pakolsz?
- Az a kis féreg beköpött az apjának és azt állította, hogy én erőltettem rá, hogy megdugjon párszor.
- Mekkora egy szemét – füstölgött Emily is – kirúgott?
- Igen, de nem is érdekel… rohadjanak meg mind a ketten.
- Jaj, kicsi lány – ölelt magához.
- Minden összejön mostanában… - feleltem megtörten.
- Keress egy helyes pénzes pasit és költözzetek el innen hárman.
- Ugyan – intettem le – Lizának nem kell pótapa, van apja.
- Aki éppenséggel nem kíváncsi rá – vonta fel a szemöldökét.
- Emily kérlek – néztem fel rá.
- Oké, befejeztem. Hiányozni fogsz – ölelt meg újra.
- Te is nekem, de majd kapsz egy ugyan olyan fain csajt, mint én – vigyorodtam el.
- Hát remélem – mosolyodott el.
- Azt hiszem, megyek – néztem az összepakolt dobozra.
- Vigyázz magadra.
- Te is – pusziltam meg, felemeltem a dobozt – szia – mosolyogtam felé és elhagytam az irodát majd az épületet is.
Hatalmas sóhajjal ültem be a kocsiba miután hátra betettem a dobozom és haza mentem.
Otthon mindent eltettem a dobozt pedig kidobtam. Elterülve a kanapén gondolkoztam azon, hogy akkor most hogyan tovább. Munka nélkül maradtam, a pénzre pedig szükségem van Liza miatt, és persze magam miatt is. Mi a fenét csináljak most?
Elbóbiskolhattam ugyan is Liza hangját hallottam meg, majd felülve meg is pillantottam őket, ahogy Tom lesegítette róla a cipőjét.
- Sziasztok.
- Anya – szaladt oda hozzám és vetődött az ölembe.
- Szia, kicsim – pusziltam meg a fejét.
- Hát te, hogy-hogy itthon vagy? – lépett oda Tom is, hogy adjon egy puszit. Én csak felsóhajtva húztam el a szám – történt valami? – kérdezett rá, miután Liza beszaladt a szobájába játszani.
- Kirúgtak.
- Micsoda? – döbbenten – de hát miért?
- Párszor… jó sokszor – javítottam ki magam – összefeküdtem a kisfőnökkel. Ő beköpött az apjának, vagyis a főnökömnek, és azt hazudta, hogy én kényszerítettem rá.
- Mekkora egy rohadt kis k*csög – mérgelődött – adj egy címet, átszabom a képét.
Elmosolyodtam majd a vállára hajtottam a fejem.
- Fogalmam sincs, mihez kezdjek most.
- Nekem lenne egy ötletem, de persze ahhoz Bill engedélye is kell.
Kíváncsian néztem fel rá.
- Bill-el van egy cégünk, ugyan úgy divattervezői, csak egy fokkal híresebb és jobb, mint ahol eddig te dolgoztál és…
- Felvennétek? – döbbentem le.
- Tőlem már holnap kezdhetnél, de nem csak én vagyok a főnök.
- Szerinted… Bill bele fog menni?
- Szerintem biztosan – bólintott – nem vagytok ellenségek a tudtommal.
- Nem, nem vagyunk – ráztam meg a fejem csillogó szemekkel – Ó Tom – borultam a nyakába.
- Nem kérek könnyeket – nevetve.
- Hülye – ütöttem meg a vállát.
- Most megyek – állt fel – és… arra gondoltam, hogy holnap nálunk ebédelhetnétek – nyögte ki halkan.
- Nem jó ötlet.
- Lies – guggolt le elém – ha azt akarod, hogy Bill elfogadja, a lányát hozzá kell szoktatni.
- Elég gáz, hogy szoktatni kell a saját véréhez – gúnyosan.
- Tudod, hogy értem – nézett rám jelentőség teljesen – Bill a vállát vonta, szóval neki mindegy. Mit szólsz?
Elgondolkoztam, végülis Tomnak teljesen igaza van, ha azt akarom, hogy Bill meg szeresse Lizát, többször kell, hogy találkozzanak.
- Rendben – vágtam rá – hányra menjünk?
Elmosolyodott.
- Fél egy. Ha nektek jó.
- Nektek jó, nekünk jó.
- Ezt megbeszéltük – puszilt homlokon – szia, hercegnőm! – kiáltott be a szoba felé fordulva mire Liza sietve szaladt ki és Tom felkapva megölelte és megpuszilta – holnap találkozunk, és vigyázz anyura.
- Rendben Tom bácsi – és édesen a nyakába bújt.
- Szerelmes vagyok – felelte olvadozva unokahúgától.
- Na-na, ő rokon és elég fiatal – nevettem fel.
- Akkor is, imádlak kis csaj – puszilta homlokon.
- Én is imádlak Tom bácsi – adott az arcára egy nagy cuppanós puszit.
- Akkor holnap – tette le Lizát, majd az én derekam átölelve puszilt meg – sziasztok – simította végig Liza kis arcát majd integetve elment.
Ilyenkor eljátszom azzal a gondolattal… mi lett volna, ha akkor Tommal lettem volna együtt? Mindig is éreztem, hogy szoros a köztünk lévő kötelék, simán lehetett volna hatalmas szerelem is. Imádja Lizát, és biztos vagyok benne, hogy akkor is imádná, ha nem az öccse, hanem az ő lánya lenne.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
