|
12.
... 2010.08.23. 11:37
Csak álltam a konyhába és bámultam magam elé, mikor Bill lépett be és nézett rám.
- Adok tiszta törölközőt – indultam el kifelé, de ő elkapta a karom.
- Liese.
- Tessék?
- Én… nem akarom elsietni.
- Elsietni? – néztem rá idiótán – Bill, nincs mit elsietni – húztam el a karom és mentem a nappaliba, a komódhoz mentem és a legfelső fiókját kihúzva elővettem az egyik, kezembe akadó törölközőt, megfordultam és kis híján szívinfarktust kaptam, ijedten szorítottam össze a szemem, majd fáradtan sóhajtottam fel.
- Legalább ne csinálj, úgy mintha te nem éreznéd – súgta.
- Micsodát?
- A vibrálást, a bizsergést, amit kiváltok.
- Semmi ilyet nem érzek.
- Akkor miért csókoltál vissza?
Hírtelen nem tudtam mit mondani, na, most légy okos.
- Nos?
- Bill, hagyjál – próbáltam kikerülni. De ő a nyakamra csúsztatta a tenyerét és a száját az enyémre tapasztotta.
Elvesztem. A vágy azonnal eluralkodott rajtam és már nem bírtam leállni.
Átkarolva a nyakát faltam először a felső majd az alsó ajkait, a törölköző már rég közöttünk a földön feküdt. Alám nyúlva emelt meg, de hírtelen megtántorodott és egyet hátra majd egyet előre lépett velem, így neki csapódtam a komódnak, amin megbillentek az ott lévő dolgok. Ügyetlenkedve indult el a hálószobám felé, olykor-olykor a hátam a falhoz csapódott, vad volt és szenvedélyes, éreztem a vérének ízét a számban, de nem foglalkoztam vele. Mikor elért velem a szobába a lábával csukta be az ajtót és az ágyhoz ment és végig döntött rajta, ahogy rám feküdt az ágyéka az enyémnek nyomódott, ami akarva akaratlanul is egy sóhajt szabadított fel a torkomból.
A ruhák másodpercek alatt kerültek le rólunk és ő türelmetlenül tett a magáévá.
Először lassú majd fokozatosan erősödő tempót diktált, szenvedélyes és vad volt, de mégis egy kicsit gyengéd. Alig bírtam visszafogni a hangom Liza miatt, de ő segített azzal, hogy egy percre sem hagyta szabadon a szám.
Egy utolsó és erős lökéssel értük el egyszerre a gyönyört és nyögtünk egymás szájába, csukott szemmel mosolyra húzta a számon lévő ajkait, nekem is muszáj volt mosolyognom, de aztán kétségbe estem.
- Mi az? – emelte el a fejét és nézett rám.
- Bill… - fojtott hangon.
- Mi a baj?
- Nem védekeztünk!
Zihálva ültem fel az ágyban, a testem minden részéről folyt a víz, zaklatottan néztem körül és jutott el a tudatomig, hogy csak álmodtam. Kiültem az ágy szélére, a torkom kiszáradt így egy nagyot nyeltem és közben a hajamba túrtam. Csak álom volt.
Mikor helyre állt a szívem és a légzésem is felálltam és halkan az ajtóhoz osontam, résnyire kinyitottam és kilestem rajta. Bill nyugodtan aludt a kanapén, a pokróc lecsúszva az ágyékáig így szabadon hagyva izmos felső testét, egyik karja a feje alatt pihent, míg a másik a hasán. Jobban kinyitottam az ajtót és lábujjhegyen osontam át a nappalin.
- Minden rendben? – hallottam meg rekedtes álmos hangját mire ijedten rezzentem össze, a szívem azonnal a torkomban dobogott. Lassan felé fordultam.
- Persze, csak… csak megszomjaztam. Aludj vissza – mentem be a konyhába, és a hűtőből elő véve a tejet a kedvenc bögrémbe töltöttem.
- Emlékszem erre a bögrére – hallottam meg ismét a hangját, csak most közelebbről – tőlem kaptad a tizenhatodik születésnapodra. Akkor volt a ló mániád, igaz?
Hát emlékszik?
A bögrére nézve elmosolyodtam a feltörő emlékképek láttán, majd válaszul bólintottam egyet. Mögém lépett és a fejem felett elnyúlva ő is kivett egy bögrét.
- Töltesz nekem is? – ismét csak bólintottam, majd öntöttem az ő bögréjébe is – csak bólogatni tudsz?
Vigyorogva bólintottam, majd beleittam a hideg tejembe.
- Rosszat álmodtál?
Értetlenül néztem rá.
- Túlságosan osontál – vigyorodott el amennyire tudott.
- Nem… vagyis, nem rémálom volt.
- Akkor?
- Ne kérdezősködj már – csattantam fel, de ő csak vigyorgott. Ismertem, oh, nagyon is jól ismertem ezt a sokat sejtető mosolyt. Tudta, hogy vele álmodtam, kiolvasta a szememből, hogy mit is pontosan. Azonnal zavarba estem.
Magam elé nézve kortyolgattam tovább a tejet, és ő is így tett, miután elfogyott elmostam mind a két bögrét és benéztem Lizához, édesen szuszogott félig kitakarózva. Halkan oda mentem és gondosan visszatakartam majd megpusziltam.
- Gyönyörű kislány – szólalt meg az ajtóban állva mikor elé értem.
- Tudom, az én lányom – néztem a szemébe, majd kikerülve visszamentem a szobámba.
- Lies – jött utánam a szobába – meddig fogsz még utálni engem?
- Én, nem utállak – ültem az ágyra
- Akkor gyűlölsz – sóhajtott fel.
- És nem is gyűlöllek, miből gondolod ezt?
- Ahogy viselkedsz, minden mondatodban ott bujkál a szemrehányás, amiért nem fogadom el Lizát, de hidd el, én szeretném.
- Hogyne – horkantam fel.
- Csak adj időt nekem, kérlek. Három év telt el Lies, három éve nem láttalak sem téged sem őt. Adj egy kis időt, hogy hozzá szoktassam magam ahhoz, hogy ő… ő a lányom – mondta ki nehezen, majd rám emelve a tekintetét halványan féloldalas mosolyra húzta ajkait.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
