|
13.
... 2010.08.23. 11:39
Láthatóan zavarba jött attól, hogy döbbenten nézem őt, feszéjezve dörzsölte meg a karját és nézelődni kezdett.
- Azt hiszem, azt hiszem, most visszafekszem – mutatott a háta mögé majd el is tűnt.
- Bill…
Nem szólalt meg, vagy azért mert nem hallotta vagy, mert nem akart mondani semmit. Nagyot sóhajtva dőltem a párnáim közé és aludtam vissza.
Reggel arra ébredtem, hogy a nap sugarai melegen cirógatják az arcom. Mocorogni kezdtem, majd átfordultam a másik oldalamra és kinyitva a szemem Lizát pillantottam meg.
- Jó reggelt mami – mosolyodott el, ezzel mosolyt csalva az én arcomra is.
- Jó reggelt.
- Bill azt mondta, hogy mondjam meg neked, hogy köszöni szépen a segítségedet.
Azonnal felültem.
- Már elment?
- Igen – bólogatott – bejött hozzám, és arra keltem, hogy megpuszil és akkor segített felöltözni. Nem rég ment el.
- Mondott neked valamit? – ültem ki az ágy szélére.
- Semmit – rázta meg a fejét, majd felmászott mellém – ma megyünk a nagyihoz?
- Ha szeretnél – pusziltam meg – akkor később felhívom a mamát, jó?
- Rendben – bólintott boldogan majd leugrott és elszaladt.
- Mit kérsz reggelire hercegnőm? – sétáltam ki már felöltözve a szobából.
- Rántottát – szaladt ki a babáival.
- Kenyérrel és paradicsommal.
- Kenyér nem kell.
- Liza – néztem rá.
- De anya… - nyöszörgött.
- Kell a kenyér. Nincs vita.
Bevágva a durcást ült le a kanapéra és tette karba a kezét.
Én csak mosolyogva ráztam meg a fejem és mosakodás után neki álltam a reggelinek. Közben pedig kihangosítva a telefonomat tárcsáztam a szüleim.
- Igen?
- Szia, anya.
- Anna, szia, kicsim. Hogy vagytok?
- Jól köszönjük, azért hívtalak, hogy megkérdezzem, Liza átmehetne-e ma?
- Persze – vágta rá – meg sem kellett volna kérdezned.
- Rendben, akkor reggeli után átviszem.
- Várunk titeket.
- Szia, anya.
- Puszi kicsim
Letettük a telefont és csináltam tovább a reggelit, megterítettem és az asztalhoz ülve nyugodtan megreggeliztünk, majd utána ő elment összepakolni pár játékot én pedig elmosogattam és rendet raktam.
A kocsiban ülve énekeltük együtt a kedvenc számainkat, mikor a telefonom csörrent meg, lejjebb vettem a rádiót és felvettem.
- Szia Lies.
- Szia, Tom – mosolyodtam el.
- Kösz, hogy leápoltad az öcsém.
- Ugye nem voltál vele szigorú?
- Lies, nem az apja vagyok – nevetett fel.
- Jól van, na.
- Mi jót csináltok?
- Viszem Lizát anyához.
- Oh, akkor ma nem lesz az enyém? – hallottam, hogy lefelé görbül a szája.
- Hát most nem. Majd holnap talán.
- Mi az, hogy talán? – háborodott fel.
- Tom – nevettem ki – hagyd meg nekem is a lányom, oké?
- De egyszerűen nem tudok megválni tőle, érted? Soha nem ragaszkodtam így gyerekhez.
- Jó, de ő a rokonod.
- Az uncsihugim – nyávogott, mire én felnevettem.
- Ki az mami? – szólalt meg Liza, mire kihangosítva a telefont a tokjába tettem.
- Tom az.
- Szia, Tom bácsi – köszönt neki jó hangosan, és mosolyogva.
- Szia, hercegnőm! Hogy vagy?
- Jól, képzeld, megyek a mamáékhoz.
- Az csuda jó, képzeld… van még egy nagy mamád.
Erre kicsit ledermedtem.
- Tom – szóltam rá.
- Mi az?
- Nem szeretném, ha Simone megtudná.
- De hát miért nem? Hiszen az unokája.
- Még is hogy gondoltad, hogy oda állítok, miközben az öcséd el sem fogadja őt?
- Az ő baja, attól még anya imádná.
- Még nem tartom jó ötletnek.
- Liese ne csináld ezt. Miért bonyolítod túl? Anya tudja, hogy régen B… az öcsém tett ki téged – javította ki magát gyorsan mikor rájött, hogy Liza nem tudja az igazságot.
- De azt nem, hogy azért mert terhes voltam.
- De…
- Tom! Nem, és nem vitatkozom.
- Ugyan olyan makacs vagy – sértődötten.
- Te meg ugyan olyan akaratos – vigyorodtam el.
- Utállak.
- Én is téged Kaulitz – a vigyort le sem lehetett vakarni a képemről.
- Megyek, dolgom van, majd hívlak.
- Rendben, vigyázz magadra, puszi.
- Puszi, sziasztok.
- Szia, Tom bácsi!
- Szia, hercegnőm – nevetett fel, majd a vonal megszakadt.
Lizát kitettem a szüleimnél, anyával még beszéltek két szót majd elköszöntem és visszaülve az autóba elindultam hazafelé, de útközben megálltam a bevásárlóközpontba vásárolgatni egy kicsit.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
