|
3.
... 2011.02.20. 13:58
Délután elvittem sétálni Nicot a parkba, ott leültem egy padra és az ölembe ültetve őt hagytam, hogy nézelődjön. Élvezte, hiszen olyan dolgokat láthatott, amik eddig ismeretlenek voltak számára.
Később visszaültettem a babakocsiba és az ülését feltolva teljesen kiláthatott séta közben is.
Nem mondom, hogy könnyű volt húsz éves fejjel anyának lenni, de minden percét élveztem; imádtam a fiammal lenni. De egyre jobban éreztem magam magányosnak, hiányzott mellőlem egy férfi, egy szerető férfi, aki szeretné a gyermekem és engem is.
Épp egy kávézó elé értem a sétálásban mikor hírtelen valaki kopogni kezdett az ablakon, oda kaptam a fejem és egy ismerős mosolygós arcos pillantottam meg, aki nekem integetett. Kedvesen visszaintegettem és a babakocsit odafigyelve óvatosan betoltam, majd leültem Katrin mellé, középiskolai barátnőmhöz.
- Szia – pusziltam meg.
- Sziasztok, jaj de édes – olvadozott kis hercegem láttán, - de régen láttam, jó nagyot nőtt – fordult felém mosolyogva.
- Hát igen, gyorsan nő – adtam Nico kezébe a csörgőjét, de azt nyűgösen eldobta és picsogni kezdett.
- Oh, jaj, eltört a mécses – vette fel Katrin.
- Éhes – vettem ki a táskámból a cumisüveget és adtam a szájába.
- Mit eszik?
Barátnőm kíváncsian nézett az üveg tartalmára.
- Anyatejet. Nem merek adni még neki leveket.
- Értem. Olyat mondok, hogy hátast dobsz.
- Anyukád végre dobta azt a barmot?
- Jaj dehogy – legyintett – legszebb álmom válna valóra vele. De most nem erről van szó, kit láttam ma reggel?
- Sebastian Vettel-t?
A név hallatán felnevetett és megrázta a fejét.
- Nem, bár őt még az ágyamba is szívesen várnám – gondolkozott el.
- Sosem változol - nevettem ki.
- Ilyen vagyok – vont vállat – na, jó térjünk vissza a tárgyra, ne találgass tovább, úgy sem találod ki – legyintett, majd az asztalra támaszkodva közelebb hajolt és halkan mondta;
- Bill Kaulitz.
Ettől a névtől a szívem gyorsan kezdett el verni és levegőt is alig kaptam, teljesen elsápadtam.
- Az nem lehet… - fojtott hangon – ők Los Angeles-be költöztek egy éve.
- Pontosan, de most szünetet kaptam és haza utaztak egy kis időre.
- Ne, ne kérlek ne – fogtam meg a fejem – itt vannak, Hamburgban?
- Igen – bólintott.
- Ez nem jó, nagyon nem jó – túrtam a hajamba és Nicora néztem.
- Mit akarsz tenni? Bezárkózol a házba, amíg itt vannak vagy mi? Ne legyél gyerekes.
- Nem vagyok gyerekes. Katrin, ők utálnak engem, szó nélkül leléptem és el sem köszöntem semmi.
- Mind ketten jól tudjuk, hogy miért – fogta meg a kezem – mellékesen azt a férget élvezettel fojtanám meg.
- Nekem sem a szívem csücske az biztos – sóhajtottam fel, - semmi féle képen nem találkozhatok se Bill-el, se Tommal. Nem akarom látni őket.
- Ne ess pánikba kislány, nem lesz gond.
- Honnan tudod, hogy itt lesznek egy darabig?
- Tegnap találkoztam Christinnel, ma pedig láttam Billt.
- Istenem – vettem egy mély levegőt – jobb, ha haza megyünk.
Nico felé fordulva elvettem tőle az üres üveget, eltettem majd megtörölve az arcát felálltam.
- Te tudod, de nem rejtegetheted örökké előlük Nicot.
- Amíg tudom, addig megteszem.
- Ahogy akarod, vigyázzatok magatokra – adott mind a kettőnknek puszit – sziasztok.
- Szia, Katrin, és köszönöm.
Ő csak kacsintott egyet mosolyogva, majd elhagytuk a kávézót és elindultam Nicoval hazafelé.
Kinyitottam a bejárati ajtót és betoltam a babakocsit, kibújtam a cipőmből és Nicot beletettem a járókába.
- Anya, megjöttünk.
- Már is? – lépett be a kertből.
- Billék a városban vannak.
- Hogyan?
- Katrinnal találkoztam és ő mondta, hogy reggel látta Billt.
- De ők nem Los Angeles-be laknak? – nézett rám értetlenül.
Mély levegőt véve foglaltam helyet a kanapén és hátra döntve a fejem a támlára lehunytam a szemem.
- Rosszul ne legyél nekem te lány.
- Jól vagyok csak… aggódom. Nem tudhatják meg, hogy van egy fiam, főleg nem Tom.
- Az apja, joga van tudni róla.
- Anya, ha David fülébe jut, hogy én megint előkerültem nagyon dühös lesz.
- Ha bántani mer téged vagy a kis unokámat ráküldöm a rendőröket.
- Igaza volt… - hallgattam el.
- Ne mondj bolondságokat kicsim – ült le mellém.
- De igen, mert ha elmondtam volna Tomnak, hogy terhes vagyok akkor azzal hátráltattam volna a munkájában, és szerintem nem is örült volna neki.
- Tom nagyon szeretett téged kicsim – karolt át – biztos vagyok benne, hogy ha megtudná, hogy van egy fia, akinek az anyja te vagy akkor biztos, hogy kiugrana a bőréből örömében.
- Lezártam a Tomos dolgot, elfogadtam, hogy a fiam apa nélkül fog felnőni.
- Dehogy zártad, nem vagyok hülye kislányom. Biztosra veszem, hogy a mai napig gondolsz rá.
Nem mondott többet, csak egy puszit nyomott az arcomra és felállva visszament a kertbe, egyedül hagyva engem teljesen összezavarva.
Tom fáradtan vezetett az autópályán Loitscheből Hamburg felé.
Mellette öccse nyomkodta a telefonját és néha-néha felnézett testvére gondterhelt arcára. Jól tudta, hogy Tom belül most marcangolja magát és nem tud dönteni valamiről, biztos volt benne, hogy bátyja egykori szerelme járt a fejében, de azt, hogy mit nem tud eldönteni arról semmit nem tudott. Szeretett volna segíteni, de ha szóvá tette volna, akkor Tom biztos letagadott volna mindent. Így csak várt és remélte, hogy hamarosan visszatér a régi nevetgélős, vicces Tom.
- Végre itthon – szállt ki a hatalmas Cadillacből az énekes és megvárva testvérét együtt léptek be a házba.
- Jó volt újra látni anyáékat – ült le a kanapéra az idősebbik Kaulitz – bár azt nem hittem volna, hogy anya sírni fog.
- Hát azt én sem, nagyon ritka pillanatok egyike – nevetve foglalt mellette helyet Bill, majd csönd állt kettejük közé.
- Bill – szólalt meg kis idő múlva Tom, halkan kiejtve öccse nevét.
- Mondjad.
- Szerinted…
- Szerintem?
- Szeretném látni – fordult Bill felé.
- Jó ötletnek tartod?
- Nem tudom – húzta el a száját – nem tudom, mit tegyek.
- Aludj rá egyet, és ha reggel is menni akarsz, akkor menj. Nem tartalak vissza.
Tom csak bólintva válaszolt öccse mondatára és megfogadva azt felállt, jó éjt intett neki és felcaplatott az emeletre, majd egy kiadós zuhanyzás után lefeküdt aludni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
