|
5.
... 2011.02.20. 14:03
Elmélázva figyeltem a kicsi kádban gyűlő vizet és a dagadó habokat, mikor anya a kacarászó unokájával lépett be a fürdőszobába.
- Itt is vagyunk. Készen van a fürdővíz?
- Igen.
Kaptam észbe és elzártam a vizet, kinyújtottam a kezem és megfogtam Nico kis csupasz testét, hogy lassan – szoktatva a vízhez – a kezemre fektetve beletegyem a kádba. Ahogy megérezte a kellemes meleg vizet rögtön gügyögni és kapálózni kezdett, imádott fürdeni. Anya végig szórakoztatta fürdés közbe és ezért elég nehezen tudtam megmosni mivel folyamatosan kapálózott.
Mikor sikerült rendesen megfürdetnem még hagytam had élvezze a vizet aztán betekertem a törölközőjébe és bevittem a pelenkázóra, ahol tisztába tettem.
- Anya – szólítottam meg Nico etetése közben.
- Igen?
- Tom itt járt.
- Mit keresett itt?
- Tudni akarta miért hagytam el.
- És te?
- Nem mondtam el neki természetesen, de nagyon haragszik rám.
- Szerintem vissza fog jönni.
- Utál anya, nem akar látni.
- Ha nem akarna, akkor miért jött ma el?
- Féltem, hogy apa akkor toppan be Nico-val.
Anya csak halványan elmosolyodott és puszit nyomva a pici fejére meg az enyémre jó éjt kívánt és kiment a szobából.
Mi van, ha anyának igaza van? Ha Tom visszajön? Bár ő mondta, hogy válaszokat akar, akkor addig, míg nem kapja meg azokat nem hagy békén.
Istenem mennyit változott egy év alatt, mennyire kiférfiasodott és milyen jó képű lett. Egyszerre volt pokol és mennyország a hírtelen látogatása.
Mikor hallottam, hogy Nico csak cuppog elemeltem a mellemtől és meg büfiztettem, majd letettem aludni. Elmentem zuhanyozni, de a víz alatt álltam és csak folyattam magamra a vizet. Tommal való szeretkezésünk egyikének emlékképei jelentek meg a szemem előtt, ugyan abban a zuhanykabinban, hírtelen kinyitottam a szemem és úgy tűnt mintha ott állt volna előttem ugyan úgy, mint régen, egyik kezével a hideg csempének támasztva. Oda nyomtam a kezem, bár tudtam, hogy azt már többször lemosta a víz.
Hatalmas sóhaj hagyta el a szám és elkönyveltem magamban, hogy én még mindig teljes szívemmel szeretem őt.
Tom a reggeli félhomályban csak feküdt az ágyában és a plafonját bámulta, kopogást hallott, majd öccse jelent meg az ágya mellett és egyszerű mozdulattal feküdt be mellé az ágyba, felé fordulva a könyökén támasztva.
- Mi van?
- Nem mi van, hanem tessék. Mi volt tegnap?
- Semmi – felelte unottan.
- Ugyan Tom, ne engem akarj hülyének nézni rendben? Tudom, hogy elmentél Sofiehoz.
- Nem volt semmi.
- Tom.
- Elküldött, azt mondta nem mondhatja el az okát, amiért lelépett csak úgy csapott-papot.
- Ennyi?
- Ennyi. Miért mit vártál?
- Hát… gondoltam meggyőzöd, hogy beszéljen veled.
- Elküldött Bill érted? Félt valamitől, láttam rajta, az ajtót is azonnal beljebb hajtotta, hogy ne láthassak be.
- Ez érdekes.
- Nem adom fel, akkor is meg fogom tudni mi történt vele, amiért csak úgy eldobta a szerelmünket és lelépett.
- Változott valamit?
- Szebb, mint volt.
A gitáros arcán halvány mosoly jelent meg visszaemlékezve rám.
- Szóval változott.
- Olyan furcsán változott, kész nő lett. Emlékszel milyen kislányos bája volt?
- Persze, azért hívtam mindig kicsi lánynak.
- Az a bája eltűnt.
- Szereted még?
- Azt hiszem igen, de el kéne felejtenem. Nem?
- Nem szólok bele. Megyek zuhanyozni – állt fel testvére mellől és ott hagyva elment a fürdőszobába.
Másnap reggel – illetve tíz óra körül – vánszorogtam le még pizsamában a konyhába a szüleimet keresve, de a pulton csak egy cetli állt, azzal a szöveggel, hogy átmentek anya legjobb barátnőjéhez és elvitték Nick-et is. A kávémat szürcsölgettem mikor valaki csöngetett, lemásztam a székről és az ajtóhoz lépve kinyitottam.
- Szia – köszönt rám az ajtó előtt álló Bill.
Azt hittem elejtem a bögrém mikor megláttam.
- Szia.
- Zavarok?
- öhm… nem, gyere be – nyitottam ki jobban az ajtót.
A lába elé nézve lépte át a küszöböt és szó nélkül vette le a cipőjét, majd jött utánam a nappaliba.
- Jó régen jártam itt – nézett körbe.
- Igazából nem itt lakom, csak egy ideig vagyok itt.
- Mik ezek? – mutatott a rácsos fa „ketrecre”.
- Ez egy járóka.
- Ilyet nem a babák használnak?
- De igen – bólintottam.
Tudtam jól mit teszek, Bill-el mindig erős volt a kapcsolatunk, neki nem hazudhatok.
Értetlenül nézett rám.
- És miért van itt ilyen?
- Mert van egy fiam – mondtam ki.
Az arca azonnal elfehéredett és hatalmas szemekkel nézett rám.
- Van egy… van egy fiad? – ült le mellém a kanapéra döbbenten.
- Igen – bólintottam.
- De… de kitől? Vagyis… itt van?
- Most nincs itthon, a szüleim magukkal vitték egy ismerőshöz.
- Ki az apa? – kérdezett rá újból, de el is hallgatott és a kezét a szája elé emelve nézett rám újra tág szemekkel – Tom az apa – ejtette ki fojtott hangon.
- Igen Bill, Tom fia, és szépen kérlek, ne mond el neki. Nem tudhatja meg.
- Joga van tudni róla.
- De nem akarom, és meg van rá az okom.
- Ez kicsit sok információ hírtelen… - túrt a hajába – van egy fiad, ráadásul Tomtól és… jó isten! Akkor ezért hagytál el minket, mert terhes voltál!
Nem feleltem csak bólintottam egy aprót a kávémat fixírozva.
Bill csöndben ült tovább és csak meredt maga elé feldolgozva a sok hírtelen ért információt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
