|
14.
... 2011.07.06. 16:32
Ellenkezni akartam, de nem ment, el akartam tolni, de nem tudtam megmozdulni. Ívelt duzzadt ajkaival szenvedélyesen vett birtokba és én élveztem.
- Anya – hallottam meg Nico hangját, mire Tom azonnal eltolt magától és kissé ijedten néztünk a minket bámuló gyermekre.
- Igen kicsim?
- Kapok csokit? – nézett rám hatalmas csillogó szemekkel.
- Persze – feleltem s a szekrényhez lépve kihúztam az édességes fiókot, majd kivettem a már megkezdett csokit és oda adtam neki – de kérlek, ne edd meg egyszerre.
- Rendben – vette el és elszaladt.
Iszonyatosan kínos volt a helyzet, csak álltam a pulttal szembe és kezemmel támasztottam azt, néztem magam elé és agyamban ezer meg ezer gondolat cikázott, ajkaim bizseregtek édes csókjától.
- Nem engedem, hogy egy vad idegen nevelje fel veled a fiam – szólalt meg kis idő után Tom.
- Inkább neveljem egyedül? – fordultam vele szembe.
- Nem – rázta meg finoman a fejét és elém lépett – velem.
Csak néztem mosolygós arcát, csillogó szemeit és képtelen voltam felfogni, hogy ezt mind ő mondta.
- Eddig hallani sem akartál rólunk…
- Ez nem igaz. Csak… azért 21 évesen megtudni, hogy apa vagy… kicsit durva.
- Szerinted én hogyan fogadtam mikor megtudtam, hogy terhes vagyok? Zokogtam az orvos előtt, szegény azt se tudta mit csináljon velem. Féltem, rettegtem. Rettegtem elmondani neked, hogy terhes vagyok, mert tudtam, hogy ott hagytál volna, épp elmondani készültem mikor David megfenyegetett…
- Jaj Sofie… - fogta meg a kezem és puszilta meg – biztos, hogy nem hagytalak volna el téged, titeket.
- Honnan tudod? Hm? Mind ketten tudtuk, hogy milyen voltál 4 évvel ezelőtt.
- Ne beszéljünk erről.
- De, beszéljünk, mert meg kell beszélnünk.
- Mond, hogy nem mész hozzá ahhoz az alakhoz Sofie.
- Tom… - sóhajtottam fel.
- Nekem te kellesz – fogta két keze közé az arcom – csak te, és Nico. Szeretlek Sofie.
- Olyan rég óta… olyan rég óta vártam már, hogy végre összeszedd magad – mosolyodtam el halványan.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek – ismételte lehunyt szemekkel mosolyogva – ha kell, ezerszer mondom el.
- Elég egyszer is.
- Akkor ez azt jelenti, hogy…
- Nem megyek hozzá Jürgenhez.
Ő csak boldogan nevetett fel és felkapva megpörgetett, majd letéve megcsókolt. Nem elvesztettem őt, hanem visszakaptam.
Boldogan és nevetve játszottunk Nicoval a szőnyegen mikor nyílt az ajtó és egy olyan személy lépett be rajta, akinek most nagyon nem örültem.
- Megjöttem! – dobta le a kulcsait majd a cipőből kilépve bejött a nappaliba – oh – lepődött meg Jürgen Tom láttán.
- Jürgen… - álltam fel azonnal.
- Ki ez a fickó? – bökött Tom felé – egy barátod?
- Nem, Ő Nico apja – feleltem kissé félve.
- Az apja? – nézett végig Tomon.
- Igen az apja vagyok – állt fel Tom is.
- Kicsim menj fel, kérlek játszani – súgtam oda Niconak, aki bólintva egyet felszaladt az emeletre.
- Kedves tőled, hogy 4 év után ideállítasz - mondta gúnyosan Jürgen.
- Jürgen – szóltam rá – fejezd be légy szíves.
- Visszajöttem, mert ide tartozom – válaszolt Tom.
Jürgen pedig felnevetett.
- Ez vicces.
- Nem viccnek szántam, ugyan is Sofie nem megy hozzád feleségül.
- Ezt majd pont te mondod meg? – lépett vészesen közel hozzá.
- Kérlek Jürgen, ne csinálj jelenetet, Nico oda fönt van – kérleltem.
- Te csak ne kérj semmire – nézett rám dühösen – szóval visszaédesgette magát ez az idióta és te boldogan tetted szét neki a lábaid?
- Mi? Nem! – ráztam meg a fejem – nem feküdtem le vele.
- És honnan tudjam, hogy nem fogsz? – súgta oda s azonnal megcsapott az alkohol, undorító szaga.
- Te részeg vagy – néztem hitetlenkedve.
- Ne terelj – fogta meg a nyakam.
- Azonnal engedd el te rohadék! – lökte el tőlem Tom mire ő a földre esett.
- Tom – kiáltottam fel.
- Te szemét… - tápászkodott fel Jürgen és támadt neki Tomnak.
Tehetetlen voltam így mást sem csináltam csak sírtam és próbáltam szóval leállítani őket, végül felhívtam Billt, aki a hangom hallatán azonnal elindult.
- Kérlek, hagyjátok abba! – zokogtam.
- Anya! – kiabált le Nico.
- Maradj fent kincsem – szóltam fel neki, s ekkor nyílt az ajtó és rohant be Bill mögötte Georg és Gustav.
- Tom, állj le! – fogta le Georg, Jürgent pedig Gustav.
- Nyugodjatok már le a rohadt életbe! – ordított fel Bill – normálisak vagytok? Egy 4 éves gyerek előtt kell összeverekedni?
- Megöllek te szemét – sziszegte Jürgen véres arccal.
- Gustav vidd ki, kérlek – szólt barátjára Bill s az így is tett.
Gyorsan észbe kaptam és kiszaladva utánuk Jürgen elé léptem.
- Ez a tiéd - adtam a kezébe a jegygyűrűt.
- Sofie…
- Sajnálom Jürgen, de nem vagyok szerelmes beléd.
- Akkor miért…
- Nico miatt – feleltem – csak is miatta.
- Azt hittem boldogok lehetünk – simította végig az arcom.
- Felejts el engem és Nicot is – emeltem el a kezét.
- Most jobb, ha elmész – lépett mögém Gustav s megvártuk, amíg elmegy, utána mentünk csak vissza a házba.
Mind a három srác a kanapén ült, Tom jeget tartott a szemöldökére.
Oda mentem s letérdelve elé rá néztem, ő felnézett rám és halványan elmosolyodott.
- Sajnálom… - súgtam végig simítva az arcát. Ő válasz helyett csak a homlokát nyomta nekem.
- Anya… - jelent meg a lépcső alján Nico.
- Kicsim – fordultam felé, ő pedig könnyes szemekkel nézett rám – gyere ide – tártam szét a karjaim mire ő sírva rohant oda hozzám és bújt jó szorosan – már nem kell félned – ringattam – Sss, nyugodj meg kis hercegem – simogattam hosszúkás haját.
- Olyan félelmetes volt hallani azokat a hangokat.
- Már vége van – ringattam tovább s Tomra pillantottam.
- Apa jól van? – kérdezte meg halkan Tomot nézve.
- Jól vagyok – nyújtotta ki a kezét, mire Nico át lépett hozzá és átölelte – semmi bajom – puszilta meg.
- Szóval… akkor most? – szólalt meg Bill kíváncsian – miért is volt a püfölés?
- Megmondtam annak az állatnak, hogy Sofie nem megy hozzá.
- Nem? – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Nem – mosolyogva néztem Tomot, aki megfogva a karom magához húzott s szájon csókolt, vérének ízét éreztem a számban, de egyáltalán nem zavart.
- Szóval akkor újra együtt? – tette fel mosolyogva a kérdést Gustav.
- Igen, újra együtt – nézett rám Tom, azzal a csodálatosan csillogó barna szemeivel.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
