|
15.
... 2011.07.06. 16:33
2 évvel később
Türelmetlenül álltam a reptér futószalagja előtt, hogy végre kezembe foghassam a táskám, de az nem jött és kezdtem ideges lenni.
- Nyugodj meg kicsim, biztos hamarosan ide ér a táskád – karolt át hátulról Tom.
- De már vagy tíz perce itt várok – sóhajtottam fel – hol van Nico?
- Leültettem a táskákkal, ne aggódj, nem esik baja – puszilt meg – ott a táskád – mutatott a szalagra.
- Na, végre! – kiáltottam fel, mire ő eltorzult arccal lépett el mögülem – jaj, ne haragudj – fordultam felé a táskámmal a kezemben.
- Nem haragszom – fogta a fülét, majd együtt visszamentünk Nicohoz.
- Na, végre – sóhajtott fel a 6. évét betöltött kis Kaulitz.
- Mintha hallottam volna ma már ezt – sandított rám Tom vigyorogva.
- Ne nézz rám – nevetve – menjünk.
Egy táskát vittem én mivel Nico kezét is fogtam, Tom pedig a maradék kettőt. A reptérről kilépve beültünk egy taxiba és elvitettük magunkat ahhoz a hotelhez, amiben meg fogunk szállni egy hétre, itt Egyiptomban.
- Azta, mekkora Hotel – nézett fel a hatalmas épületre Nico.
- Hát ez már igaz – követtem a példáját.
- Köszönjük – mondta angolul Tom a sofőrnek miután kifizette – mehetünk? – lépett mellénk a két táskával.
- Persze – fogtam meg a másikat és hagytam, hogy Nico szaladva menjen be a Hotelbe.
Kivettünk egy nagyobb szobát, amiben egy francia ágyas kicsi szoba és egy- egy ágyas kicsi szoba volt megcsinálva. Miután kikaptuk a kulcsot felmentünk a hatodik emeletre és elfoglaltuk a szobát, Nico természetesen azonnal berohant a neki szánt szobába és elkezdett rajta ugrálni, hogy honnan tudtam? Hát hallottam.
- Nico, ugye nem ugrálsz koszos cipővel az ágyon? – szóltam be neki.
- Nem anya – jött a válasz és hallottam, ahogy a lába dobban a földön, vagyis, hogy leugrott az ágyon.
- Csak ne hazudna… - sóhajtva bújtam ki a cipőmből és vittem be a két táskát a mi szobánkba.
- Ne hazudj anyádnak fiam – lépett be Nicohoz Tom a táskájával.
- Jó tudom – sóhajtott fel - de nem hazudtam, csak füllentettem – ült le az ágyára.
- Kitől örökölted ezt a pimaszságot? – borzolta össze fia haját.
- Na, apa! – nevetett fel Nico – tőled. Anya azt mondta mindig, hogy minden rossz tulajdonságomat tőled örököltem – vigyorgott gonoszan.
- Na, most kap anyád a hátsójára… - felelte vigyorogva és átsétált a mi szobánkba, ahol én már pakoltam ki a szekrénybe.
- Mit mondasz te a gyereknek mi? – kapott fel hírtelen, amit én egy kisebb sikollyal díjaztam és rádobva az ágyra fölém térdelt - hm?
- Tom, a szívbajt hoztad rám te idióta.
- Ne terelj bébi. Igaz, hogy azt mondtad neki, hogy minden rossz tulajdonságát tőlem örökölte?
- Mert igaz is – feleltem pimaszul.
- Nem igaz – fogta a fejem fölé a kezeim – azt hiszed, hogy tőled csak a jó tulajdonságokat örökölte, mi? – vigyorgott.
- Hát nem? – nevettem fel.
- Hát nem – nevetett ő is majd megcsókolt – a mi fiúnk tökéletes, mert két tökéletes embertől fogant meg – mosolyodott el.
- Nem vagy egy kicsit egoista? – húztam ki a kezeim a fogása alól és karoltam át a nyakát.
- Sosem okozott gondot – mosolyogva.
- Az igaz, de jó lenne, ha majd este huncutkodnánk, most nappal van, ki kell pakolnom és Nico is ébren van.
- Ki akar veled huncutkodni? – állt fel gonoszan.
- Menj a fenébe – dobtam hozzá egy párnát.
- Na! Nem otthon vagy.
- Ne a szád járjon, hanem a kezed, segíts a fiadnak kipakolni – álltam fel az ágyról és folytattam a kipakolást.
- Ne parancsolgass – csapott rá egy hatalmasat a fenekemre, amitől én majdnem sírva fakadtam, rohadtul fájt!
Nevetve szaladt ki a szobából és segített Niconak kipakolni.
Mikor végeztünk a kipakolással átöltöztünk és lementünk a medencéhez pancsolni. Amíg Tom Nicoval játszott a vízben én sütettem magam a meleg napon és vártam, hogy legyen valami kis színem. Alig vártam azt, hogy besötétedjen, hatalmas meglepetést szánok a fiúknak a vacsora alatt. Mikor ez a gondolataim közé kúszott elmosolyogtam és akaratlanul is a hasamra tettem a kezem és picit végig simítottam.
- Anya, gyere te is! – kiáltott ki nekem Nico, mire én azonnal felálltam és belemásztam a vízbe.
- De hideg…
- A bőröd meleg – puszilt meg Tom.
- Tudom – locsoltam le, de rosszul jártam, mert visszalocsolt és a hajam is csupa víz lett.
- Na, remek…
Este izgatottan álltam a szekrény tükre előtt, Tom egy elegáns étterembe foglaltatott asztalt így csinosan öltöztem fel, nem vittem túlzásba. Egy egyszerű fekete kis ruhát vettem magamra egy szintén fekete köves szandállal, a hajam-kivasaltam és kétoldalt eltűztem, a fülembe a házassági évfordulónkra kapott fülbevalót tettem be a hozzá való nyaklánccal és karkötővel. Alaposan végig néztem magamon és meg voltam elégedve, a tükörben egy csinos boldog feleséget és család anyát láttam. Befújtam magam egy kis parfümmel és kimentem a nappaliba, ahol a két fiú már türelmetlenül várt.
- Kész vagyok.
A két fiú egyszerre fordult felém és mind a kettőjükön ugyan azt a döbbenetet láttam.
- Hú, anya, de szép vagy – mosolygott rám Nico, aki ugyan csak, mint az apja nagyon jól nézett ki (a haját Tom fogta össze, amitől csak jobban hasonlított az apjára)
- Köszönöm kicsim – simítottam végig a vállán – és neked, tetszem? – mosolyogtam Tomra.
- Elképesztően gyönyörű vagy – csókolt meg – nekem van a legszebb feleségem a földön – mért végig többször és az a pimasz mosoly, ami az arcára került hát… tudtam, hogy az éjjelt nem úszom meg.
- Mehetünk? – karoltam bele boldogan.
- Persze, gyerünk kis herceg, te mész elől – nézett fiára.
Nico pedig szót fogadva elindult. Tom szinte azonnal esett nekem és kezdte falni ajkaim.
- Hé-hé, nyugi – nevetve toltam el.
- Nem fogom kibírni, szereted látni, ha szenvedek? Gonosz nőszemély – fogta meg a fenekem.
- Te mondtad, hogy elegáns helyre megyünk – nevetve.
- Jöttök már? – jelent meg az ajtóban Nico.
- Megyünk – néztem rá, majd lehámozva a fenekemről Tomot, elindultam utána.
Az étteremhez érve kedvesen fogadtak minket, elvezettek a lefoglalt asztalunkhoz és rendeltünk magunknak. Én termeszesetesen csak narancslevet kértem, semmi alkoholt.
Tom segítve fiát egy étlapot néztek és közben mondta neki, hogy mi micsoda. Mosolyogva figyeltem őket, a két legfontosabb személy az életemben. Tom rám nézett és megfogta a kezem majd puszit nyomott rá.
- Fiúk… - szólaltam meg ez kis idő után, egyszerre kapták fel a fejüket – van valami, amit szeretnék elmondani.
- Mi az? – egyenesedett fel Tom – Rosszul vagy?
- Nem dehogy – kacagtam fel – egy olyas valamit, ami nagyon fontos.
- Kicsim ne köntörfalazz, mert ideges leszek.
- Jó, jó – sóhajtottam fel – szóval… amit mondani szeretnék; az-az, hogy terhes vagyok.
- Tessék? – kérdezett vissza Tom azon az ismert fojtott hangján.
- Ez azt jelenti, hogy lesz egy kis tesóm?
- Igen kicsim – mosolyogtam rá, majd Tomra néztem – mi az? Nem… nem örülsz neki? – ijedtem meg.
- Uramisten! Dehogynem – pattant fel és felhúzva engem magához szorított és megcsókolt – én vagyok a világ legboldogabb embere – ölelt meg újra – még egy kis Kaulitz van útban?
- Igen – nevettem fel, ugyan is mindenki minket nézett mosolyogva.
- Ezt alig merem elhinni – fogta kezei közé az arcom és ismét megcsókolt.
- Apa, mindenki minket néz, ülj már le – rángatta a pólója alját Nico.
Tom vigyorogva ült vissza és természetesen én is, ez után az egész vacsora alatt a kezem fogta. Visszaérve a hotelbe pedig felhívta az egész családot és mindenkinek elmondta, hogy ismét apa lesz. Bill volt az utolsó, akit felhívott, de vele órákon keresztül beszélt. Boldog voltam, mert ő is az volt a szemei csak úgy csillogtak azt hittem kiugrik a bőréből. De örültem annak, hogy miattam ilyen boldog, hogy én tettem őt ilyen boldoggá és roppant nagy örömmel tölt el az a gondolat, hogy nem veszítettem el őt, hanem pont, hogy visszakaptam, örökre.
VÉGE!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
